Nagyon úgy tűnik, hogy meztelen az új klipjében Laskai Lili, vagyis Lil G, aki korábban még az Instagramon jelentette be, hogy szeptemberben érkezik az 1000 hiba című új dala, illetve az ahhoz készült videoklip. Az internet népe még találgat: valóban anyaszült meztelen, vagy egy pici fekete pántos ruhát visel a kádban?
Lil G mindössze 16 évesen vált ismertté, akkor jött ugyanis ki a Nemazalánnyal, Halastyák Fannival közös száma, a Petőfi Sándor, amelynek klipje már majdnem 40 millió megtekintésnél jár a YouTube-on. Legutóbb talán májusban került a hírekbe azzal, hogy autóbalesetet szenvedett. Mint a közösségi oldalán beszámolt, épp fóliáztatni vitte az autóját, amikor belehajtott egy oszlopba. A jármű ugyan csúnyán behorpadt, Lil G-nek azonban nem esett baja, így a kommentelők bátran nekiestek: többen úgy vélték ugyanis, hogy vezetés közben is épp a követőivel kommunikálhatott, emiatt szenvedett balesetet.
Lil G idén azzal is botrányt okozott, hogy egy szexshopot reklámozott, ami az akkori párjának is sok volt, szakítás lett a vége. A fiatal énekesnő belevágott a testépítésbe is, kétszer lett 4. és kétszer 5. helyezett. Mindig felvállalta nyíltan, ha nem volt jól: őszintén beszélt önelfogadási problémáiról, az őt ért szexuális abúzusokról. A közösségi médiában sok bántást kapott, kritizálták zenéjét, a hangját, és ezek nagyon fájtak a rappernek, de ma már nem érdekli őt a sok rosszindulat, állítólag megtanulta értékelni magát.
Lil G 18+ korhatárt súroló előző száma július 7-én jelent meg… Ez a klip jelentené azt, hogy megtanulta értékelni magát? A szám címe: Testmozgás. Mindenki döntse el, mennyire magas színvonalat képvisel a dalszöveg tartalma: