Az elmúlt hétvégén lezajlott a TV2 Sztárban Sztár All Stars zenei szórakoztató műsorának 3-4. adása, amely azt eredményezte, hogy megtudtuk, ki az a 12 versenyző, akiket első körben legjobbnak ítélt a közönség. Kíváncsiak vagyunk a folytatásra.
Ahogyan azt már megszokhattuk, a Sztárban Sztár nagy nevekkel rukkolt elő. Nemcsak az új összetételű zsűri művészeivel (Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Hajós András), hanem az adás történetében valaha legsikeresebben szerepelt versenyzőket válogatták össze. A műsor készítői az első két hétvége adásait annak szentelték, kiderüljön, a zsűri és a televízió nézők szavazói kiket látnak a legjobb 12-nek.
Szombaton négy versenyző került veszélyzónába, akik közül végül Király Linda énekesnőnek és Hevesi Tamás énekesnek ért véget a verseny:
Király Linda kapcsán írt legutóbbi cikkeinket itt, itt és itt is elérheted.
Vasárnap tovább folytatódott a megmérettetés. Ebben a 4. adásban is 4 dalnok került veszélyzónába, közülük pedig csak ketten menekültek meg. Két énekes számára a dalverseny szintén véget ért, ők nem mások, mint Orsovai Reni és Emilio.
Bár a vasárnapi adásban Puskás Peti is veszélyzónás volt, a produkciója kiemelkedett a többi közül, az énekes ugyanis Judy Garlandként lépett a színpadra, és nem véletlenül nagy dicséretben részesült előadása miatt:
Puskás Petiről készült korábbi anyagainkért ide, ide vagy ide kattints.
Gratulálunk minden továbbjutott énekesnőnek és énekesnek!
Várjuk a folytatást.
A lead kép forrása: Facebook.com/Sztárban sztár