‘On My Own’ címmel jelentette meg 11 dalos lemezének első dalát Iván Szandra, Fonogram-díjas dalszerző, énekes, zongorista és most már zenei producer. Ahogy fogalmazott, ő maga is kíváncsi volt arra, hogy a belül hallott zenei világ hogyan szólal meg akkor, ha ő maga hangszereli az általa megírt dalokat. Ezen az úton indult el 2023 nyarán, és 3 Petőfi vers megzenésítés után már Tóth Vera – ‘Ilyen szép a világ’ című dalát is maga producálta.

Korábban a dalszerző, énekessel mi is készítettünk interjút, ide kattintva újra tudod olvasni.
Az ‘On My Own’ egy 2018-ban írt dal, ami idáig váratott magára és egyfajta időkapszulaként megtartotta például a 7 éve teljesen amatőr formában rögzített háttérvokálokat is, ami a dal egyik legmeghatározóbb karaktere. Szandra szerint ami jól szól, az jól szól és néha bármilyen fura is, de benne kell hagyni egy kis koszt a hangzásban, mert attól lesz a miénk.

Itt nézheted meg a Budapest fölött forgatott videóklipet:
Ne maradj le a social-media okozta társadalmi elidegenedésről szóló, február 21-én, azaz most pénteken megjelenő második dalról sem, aminek a címe ‘Üres lett a tér’!

Erre a linkre kattintva hallgathatsz bele.
Ide kattintva pedig előre elmentheted a dalt, hogy elsők között hallhasd a megjelenés napján.
Iván Szandra többek között olyan előadókkal dolgozott már, mint Takács Nikolas, Király Linda, Tóth Vera, vagy éppen Miklósa Erika.
Gratulálunk Iván Szandrának és kíváncsian várjuk a dalokat az új albumról.