Beyoncé nem véletlenül világsztár. Zenei teljesítményét rekordszámú Grammy-díjjal jutalmazták már, viszont színpadi jelenléte is tanítani való. Első londoni koncertjén ugyanis még az sem tudta kizökkenteni az előadásából, hogy leesett a nadrágja.
Beyoncé a legutóbbi díjátadó több rekordot is megdöntött, ahogyan erről korábban is írtunk már. Ugyanis egyrészt ő volt idén az első fekete előadó, aki a country műfaját meghódította és ebben a kategóriában tudott díjat elhozni. Ezzel együtt pedig már 35 Grammy-díjjal büszkélkedhet, így a zenei világban jelenleg ezzel ő a csúcstartó.
Az énekesnő most Európában turnézik, és ismét megmutatta, hogy aki profi, azt semmi sem tudja kizökkenteni preformance közben. Történt ugyanis, hogy első londoni koncertjén éneklés közben leesett a nadrágja, amit meglepődve, de zseniálisan oldott meg egyik háttértáncosával.
Persze, a közönség is észrevette a jelenetet, és mivel annyira helyesen igyekezték palástolni a kialakult helyzetet, kedves kacagással kísérték azt, a mosolygásnak pedig végül Beyoncé sem tudott a végén ellenállni.
Kiemelt kép forrás: Facebook.com / Beyoncé