Címke ADal

Most szombaton lesz A Dal 2024 utolsó válogatója

A Dal 2024 utolsó válogató
Ahogyan megszokhattuk, A Dal adásaiban tíz produkció verseng a kegyeinkért és a továbbjutásért. Most szombaton sem lesz ez másként, amikor is az adás után kialakul a crossover elődöntős mezőny. Az élő show alatt a közönség a zsűrivel együtt értékelheti a produkciókat - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.

Megújul A Dal műsorvezető párosa

A legutóbbi dalversenyt Rókusfalvy Lili Király Viktorral együtt vezette tavalyi év folyamán. A műsorvezetőnő mellé ezúttal a 2023-as évadban Fodor Imre kerül társként, akivel a Csináljuk a fesztivált! című showműsorban már megmutatták, milyen összeszokott párosként működnek.

Megvan A Dal 2023 minden versenydala

A dal
Mi is írtunk arról, hogy ezen a héten tízesével minden nap megismerhettük a Petőfi Rádió reggeli műsorában az idei dalverseny versenyműveit. Ma reggelre teljes lett a létszám és a hét folyamán a zsűritagok is bemutatkoztak a műsor keretein belül.

Bejelentették A Dal 2023 első 10 versenydalát

A Dal 2023 első 10 versenydala
Mai naptól kezdődtek el a versenydalok bejelentései a Petőfi Rádió 'Talpra magyar!' reggeli műsorában, ahol nemcsak az egyes versenyművekre derül fény, hanem a megmérettetés zsűritagjai is bemutatkoznak. Ma az idén már ötödik alkalommal zsűritagként szereplő Mező Misi adott interjút a reggeli adásban.

Meghosszabbították A Dal 2023-ba való jelentkezést

A dal
2023. január 22-ig van lehetősége jelentkezni minden vállalkozó szellemű zenei tehetségnek A Dal 2023-ba. Az MTI értesülései szerint a tavasszal a Dunán visszatérő zenei koncepció a legújabb magyar dalokkal érkezik. Összesen 40 produkciót láthatunk majd.

Már csak egy hétig lehet A Dal 2023-ba jelentkezni

A Dal 2023
2023. január 13-ig van lehetősége jelentkezni a hazai zenei élet már aktív, vagy esetleg újdonsült képviselőinek, hogy egy egész ország, majd akár Európa előtt ismertté váljanak. A heteken át tartó verseny nemcsak ismertséggel, főműsoridőben történő tapasztalattal, de tízmillió forintos fődíjjal is jár.