Címke eljegyzés

Avril Lavigne körül pezseg az élet

Avril Juno
Az énekesnő március 13-án, most hétfőn este a kanadai Juno Awards díjátadón, amelyen a közönségdíjat is átvehette, éppen egy újabb előadót szeretett volna felkonferálni, amikor egy környezetvédő aktivistával került összetűzésbe. Mindemellett úgy néz ki, dokumentumfilmet hoz ki, talán a Disney+-ra, így az, hogy Kylie Jenner exével, Tygával jött össze, csak hab a tortán.

Avril Lavigne és Tyga nem titkolóznak tovább

Avril Lavigne
Ha már előző cikkünk kapcsán a párizsi divathét került szóba, akkor folytatjuk a sort egy olyan hírrel, amelyre nem feltétlen számítottunk. Hiszen a nemrég még jegyben járt Avril Lavigne felvállalta kapcsolatát Kylie Jenner exével, a rapper Tygával. És nem is választhattak volna erre kellemesebb helyszínt, mint a párizsi divathét egyik eseményét, ahol csókokat is váltottak.

Adele-t eljegyezte sportmenedzser szerelme

adele eljegyzés
Adele tavaly vált el férjétől, gyermeke apjától. Nem sokra rá már megismerkedett kedvesével, akivel immár hivatalosan is jegyben jár. A tavaly február óta tartó találgatások végére tehát pont kerülhet, persze mostantól az a kérdés csak, mikor házasodik össze a tizenhatszoros Grammy-díjas énekesnő a vőlegényével.

Békefi Viki és YA OU összeházasodnak

Békefi Viki és YA OU
Rengeteg szimpatikus, szeretetteljes sztárpár van a hazai zenei világban. Ha lehetne rangsorolni, számunkra az egyik legkedvesebb a Sztárban Sztár Leszek! egykori versenyzői, Békefi Viki és Feng Ya Ou párosa, akik már több éve egy párt alkotnak. Most szintet lépett a kapcsolatuk és eljegyezték egymást.