Chris Brown AMAs

Chris Brown AMAs díját Kelly Rowland vette át és még többet is tett

Az idei American Music Awards (AMAs) díjazottjai között Chris Brown is megtalálható, aki elnyerte az 'Év Férfi R&B Előadója' díjat. Ezt az elismerést azonban Kelly Rowland vette át helyette, aki egyúttal bátorkodott az énekes védelmére is kelni sorozatos bántalmazási ügyei ellenére. A közönség kifütyülte az énekesnőt.

Az idei American Music Awards (AMAs) díjazottjai között Chris Brown is megtalálható, aki elnyerte az ‘Év Férfi R&B Előadója’ díjat. Ezt az elismerést azonban Kelly Rowland vette át helyette, aki egyúttal bátorkodott az énekes védelmére is kelni sorozatos bántalmazási ügyei ellenére. A közönség kifütyülte az énekesnőt.

Kelly Rowland már múlt vasárnap az AMAs színpadán (a díjátadóról készül összefoglalónkért ide kattints – A szerk.), és később a TMZ-nek adott nyilatkozatában is a közkedvelt zenéje mellett sorozatos bántalmazási ügyeiről elhíresült Chris védelmében szólt: „Abban hiszek, hogy a kegyelem nagyon is valódi, és mindannyiunknak szüksége van rá. Mielőtt ujjal mutogatunk másokra, rá kellene jönnünk, hogy milyen hálásak vagyunk minden pillanatért, még ha vannak is problémáink. Azt gondolom, fontos emlékezni arra, hogy emberek vagyunk. Mindannyiunknak szüksége van a megbocsátásra bizonyos tetteinkért vagy gondolatainkért. Mindünknek vannak hibái valamilyen téren. A kegyelem pedig létezik, és mind emberek vagyunk. Mindenki megérdemli a kegyelmet. Pont” – hallhattuk az énekesnőtől.

Kelly Rowland igazán jószívű, és soha nem fogjuk kideríteni, miért áll ki ennyire az énekes mellett. Ugyanakkor ha Chris Brownnak pusztán „csak” a Rihanna ellen elkövetett bántalmazás lenne a rovásán, ez is bőven elegendő lenne arra, hogy ilyen beszéd ne hangozzon el a pártját fogva. Alábbi tettéért, amelynek bizonyítéka a mai napig jól dokumentáltan elérhető az interneten, 2009-ben 5 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték:

Az énekes egyébként korábban arról posztolt Instagramon, hogy ő lett volna az idei AMAs sztárfellépője és Michael Jackson tiszteletére adott volna elő dalokat. De a szervezők „ismeretlen okokra” hivatkozva lemondták a vele való együttműködést. Nyilván ezen állítások valóságtartalmára sem fog teljes mértékben fény derülni.

Mindenesetre Chris Brown „biztosra” akart menni, az AMAs díjátadó előtt így kérte rajongóit hogy szavazzanak rá, ennek ellenére mégsem ment el a díjátadóra, vélhetően annyit érzékel a valóságból, hogy nem látják szívesen:

Brownnak tehát nem csak a Rihanna ellen elkövetett súlyos bántalmazási ügye került napvilágra, az elmúlt években is megsokasodtak a hasonló esetek körülötte. Több korábbi barátnője is beszámolt erőszakosságáról: Karrueche Tran például 2017-ben öt évig terjedő távoltartási végzés kért az énekes ellen, mert elmondása szerint Brown hasba ütötte és lelökte őt egy lépcsősorról. 

2018-ban azért tartóztatták le az énekest, mert egy évvel korábban leütött egy fotóst, 2019-ben Párizsban vették őrizetbe, mert egy fiatal lány szerint Brown és annak testőre megerőszakolták őt. Legutóbbi ügye szerint pedig 2021-ben Brown Los Angeles-i otthonába érkeztek ki a rendőrök, szintén bántalmazás miatt: hölgyismerőse szerint Chris a fejét ütötte. 

Brownnak az erőszaktevések mellett fegyverrel való visszaélés és kábítószerbirtoklás miatt is volt már rendőrségi ügye.

Chris Brown mindezek mellett teljes nyugalommal készül a karácsonyra, legújabb ‘It’s Giving Christmas’ című száma egyelőre audio verzióban érhető el a YouTube-n:

A lead kép forrása: Facebook.com / Chris Brown