Király Viktor házasság

Király Viktor megmentené a házasságát

Nemrég mi is írtunk az énekes válságba került házasságáról, amelyet állítólag a munkába temetkezve igyekszik átvészelni. A Blikknek adott információk szerint egy közeli ismerősük szerint Király Viktort nagyon megviseli a helyzet.

Nemrég mi is írtunk az énekes válságba került házasságáról (itt olvashatod – A szerk.), amelyet állítólag a munkába temetkezve igyekszik átvészelni. A Blikknek adott információk szerint egy közeli ismerősük állítja, Király Viktort nagyon megviseli a helyzet.

Ha egy családi egység megbomlik, az egyik félnek sem könnyű, főként, ha gyermekük is van. Körülbelül egy hónapja kezdtek hírek terjengeni az énekes és felesége, Anita kapcsolatának megromlásáról. Király Viktort mindig is az őszinteségéről ismerhettük, így szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba, amikor megszólalt röviden kapcsolatuk jelenlegi helyzetéről: „Sajnos, azt be kell vallani, hogy egy ideje tényleg hullámvölgyben vagyunk a feleségemmel. Igazából nem szerettem volna nyilatkozni erről, mert nem akartam összemosni ezt a két dolgot, aminek igazából semmi köze nincs egymáshoz, de én is látom, micsoda lavina indult el a médiában. Jelen pillanatban azt beszéltük meg Anitával, hogy nekünk most a legfontosabb a gyerekünk nyugalma és boldogsága, ezért ennyit szeretnénk nyilatkozni erről a témáról” – nyilatkozott az említett napilapnak az énekes. Viktor, ha igazak a hírek, valóban a munkáját hívta segítségül, sok millió más művészhez hasonlóan ebben az időszakban.

A napilapnak állítólag egy jó ismerősük is nyilatkozott, miszerint gyermeke édesanyja kisfiukkal együtt elköltözött az énekestől: „Viktor más típus, ő egy érzékeny művész, aki nagyon a lelkére vesz mindent. Most sincs másként. Maga alatt van, nagyon hiányzik neki a kisfia, nehezen viseli, hogy nincs mellette, hogy hétvégi apuka lett. A munkájába temetkezik, így próbálja túlélni ezt a fájdalmas időszakot” – mondta.

Mi a legjobbakat kívánjuk az egész családnak, és azt, hogy ez a helyzet mindannyiuk számára a legjobban alakuljon.

Ha esetleg Király Viktor Young G-vel közös legújabb, ‘Nagy A Baj’ című számát nem hallottad még, mutatjuk itt is:

A lead kép forrása: Facebook.com / Király Viktor