G.w.M és Kulcsár Edina

Sok boldogságot kívánunk G.w.M-nek és Kulcsár Edinának

G.w.M és Kulcsár Edina már több, mint egy éve alkotnak egy párt. Ahogyan korábban ők is fogalmaztak, ez alatt az idő alatt sokkal több minden történt velük, mint mással akár egy életen keresztül. Mindketten előző kapcsolatukból, ha nem is frissen, de akkor jöttek ki és talán nem is számítottak ekkora boldogságra, mint ami kettejük és egész családjuk között van.

G.w.M és Kulcsár Edina már több, mint egy éve alkotnak egy párt. Ahogyan korábban ők is fogalmaztak, úgy érzik, ez alatt az idő alatt sokkal több minden történt velük, mint mással akár egy életen keresztül. Mindketten előző kapcsolatukból, ha nem is frissen, de akkor jöttek ki és talán nem is számítottak ekkora boldogságra, mint ami kettejük és egész családjuk között van.

A sztárpár legfrissebb közös posztja alapján a szerelmesek összeházasodtak. G.w.M bejegyzéséből az látszik, ő arra végképp nem számított, hogy valaha megnősül, hiszen sosem tartotta a papírt fontosnak egy kapcsolatban.

A sztárpár olyannyira titkolta az esküvőt, hogy állítólag még a gyermekeik sem tudtak a nagy eseményről. Viszonylag kevés ilyen social platformot látni, főként sztárok körében, ahol az egyik posztot, amelyben azt kell megerősítsék, hogy még mindig együtt vannak, közvetlenül az esküvőjükön készült bejegyzés követ. A kapcsolatuk felbontását cáfoló poszt Kulcsár Edina oldalán jelent meg:

Mi továbbra is a legjobbakat kívánjuk a kismamának és a kispapának, akiknek valóban egyedüli és legfontosabb feladatuk most az (kellene, hogy legyen), hogy születendő közös gyermeküknek és a már meglévő gyermekeknek nyugodt otthont és életet biztosítsanak. Mi ezt kívánjuk, és jó egészséget a babaváráshoz!

A lead kép forrása: Facebook.com / Kulcsár Edina