The Biebers

Klippremier a The Bieberstől!

A fesztiválszezon végeztével a The Biebers nem tétlenkedik, Puskás Peti zenekara ugyanis 8 hónap után újabb klippel rukkolt elő, 'Nem Lesz Másik' címmel. A klip történetét állítólag a frontember tapasztalatai ihlették.

A fesztiválszezon végeztével a The Biebers nem tétlenkedik, Puskás Peti zenekara ugyanis 8 hónap után újabb klippel rukkolt elő, ‘Nem Lesz Másik‘ címmel. A klip történetét állítólag a frontember tapasztalatai ihlették.

Mint ismeretes, a banda egy évvel ezelőtt az elektronikus műfaj felé vette az irányt, és az utóbbi időben született dalaik már ennek jegyében hallgathatóak (‘Későn Érkezem’, ‘Mást nem’, ‘Első Évad’).

A ‘Nem Lesz Másik’ zenéjét Puskás Peti és Puskás Dani szerezték, a dalszöveg írásában pedig kettejük mellett Bánki Beni is részt vett. A dalt Ekanem Bálinttal közösen adja elő a testvérpáros. A klipet pedig Kelemen Barnabás rendezte.

Ahogy Petitől hallhattuk a dal inspirációja kapcsán: „Néhány éve még megállás nélkül pörögtem, esélyt sem adtam magamnak arra, hogy néha megálljak, és átgondoljam, mi szerepel a prioritási listám élén” – mondja az énekes.

Nem tudunk másra gondolni, mint hogy a tavaly megházasodott zenész felesége, Puskás-Dallos Bogi hatására is nyilatkozik és gondolkodik mostanra így.

Ha még nem hallottad a legújabb szerzeményt, itt az ideje, hogy belehallgass!

A lead kép forrása: Facebook.com / The Biebers