sztárban sztár 5. adás

Sztárban Sztár 5. adás – Már kettesével esnek ki a műsorból

Múlt hét vasárnaptól a TV2 zenés, szórakoztató műsorában az előadók már sokkal inkább tarthatnak a verseny elhagyásától, ugyanis a zsűri és a nézők szavazatai alapján legkevesebb voksot kapó versenyzők közül már egyszerre ketten is távoznak. Így történt, hogy Kamarás Iván és Kiss Ernő Zsolt is végleg elhagyta a Sztárban Sztár színpadát.

A zenés műsor mindegyik produkciója egytől egyig fantasztikusan sikerült (itt és itt is elolvashatod korábbi cikkeinket a műsor kapcsán – A szerk.), szinte megjósolhatatlan, hogy ilyen előadások után vajon ki megy és ki marad a műsorban, hogy tovább bizonyíthassa tehetségét. Amely nem pusztán énekhangbeli, hanem az adott előadó olyan képessége, amely segítségével egy az egyben képes leutánozni az arra a hétre feladatul kapott énekest.

A zsűri egyik nagy kedvence például Kamarás Iván volt, Karel Gottként remekelt a színpadon, mégis távoznia kellett a műsorból:

Fantasztikus átváltozást láthattunk és hallhattuk a másik kiesőtől, Kiss Ernő Zsolttól is, aki ezúttal Harry Styles bőrébe bújt:

A zsűri egyértelmű kedvence ezen a héten Schoblocher Barbara lett (még Tóth Andi is mellette szavazott, amikor az énekesnő megmentése volt a tét), aki Liza Minellit idézte meg számunkra:

Mi ezúton gratulálunk minden kiesett és továbbjutó versenyzőnek egyaránt az eddigi teljesítményeikért! Kíváncsian várjuk az e heti produkciókat.

A lead kép forrása: Facebook.com / Sztárban Sztár