Hirdetés

Queen - Fae it alone

Freddie Mercury elfeledettnek hitt dalát jelentette meg a Queen

A 'Face It Alone' című szám, amelyet tegnap délelőtt hallhatott először a nagyközönség a BBC Radio 2 adásában, azóta elérhető többek között a YouTube-n is. Az együttes az 1988-as 'The Miracle' című albumhoz játszotta fel ezt a dalt, ám akkor mégsem lett része a lemeznek. Az elfeledettnek hitt dal most végre hallható.

A ‘Face It Alone’ című szám, amelyet tegnap délelőtt hallhatott először a nagyközönség a BBC Radio 2 adásában, azóta elérhető többek között a YouTube-n is. Az együttes az 1988-as ‘The Miracle’ című albumhoz játszotta fel ezt a dalt, ám akkor mégsem lett része a lemeznek. Az elfeledettnek hitt dal most végre hallható.

Ezért a dalért, amin a Queen 4 tagja ismét együtt hallható, egy emberként nagyon hálásak lehetünk a zenekarnak. Hiszen a Queen frontembere, Freddie Mercury emlékét 1991-ben történt halála óta így lehet méltóképpen megőrizni. A BBC Radio 2 csütörtökön először játszotta le az „elveszett” dalt.

2014 óta ez az első új dal, amely a legendás énekes közreműködésével jelent meg.

A Queent 1970-ben alapították az úriemberek, és Freddie Mercura mellett Brian May gitáros, Roger Taylor dobos és John Deacon basszusgitáros is tagja volt. Világhírű albumaik között többek között a Bohemian Rhapsody vagy a We Will Rock You is fellelhető. Ahogyan May elmondta az „új” dal kapcsán: „Ennyi év után nagyszerű újra hallani mind a négyünket. Igen, Deacy is ott volt, ahogy együtt dolgozunk a stúdióban egy remek dalon, amely nem készült el teljesen, egészen máig”– hallhattuk a gitárostól.

Taylor pedig hozzátette: „Valahogy elfeledkeztünk erről a számról, de most itt van ez a kis gyöngyszem” – mondta a dobos.

Az említett 1988-ban megjelent ‘The Miracle’ című lemezen olyan számok kaptak helyet, mint az ‘I Want It All’, ‘The Invisible Man’, vagy a ‘Breakthru’.

Ezt a fantasztikus „új” számot itt hallgathatod meg Te is:

A lead kép forrása: Facebook.com / Queen