Csobot Adél és Hegyes Bertalan

Csobot Adél egyértelműen közönségkedvenc

Csobot Adél és táncpartnere, Hegyes Berci hétről-hétre elkápráztatja a nézőközönséget nemcsak a stúdióban, hanem a televízió készülékek előtt is. Most szombaton a DWTS táncosai az 'Emlékek Éjszakája' jegyében adták elő produkcióikat, Adélék így az énekesnő édesapjának korai elvesztését dolgozták fel és vitték színpadra. Óriási sikerrel.

Csobot Adél és táncpartnere, Hegyes Berci hétről-hétre elkápráztatja a nézőközönséget nemcsak a stúdióban, hanem a televízió készülékek előtt is. Most szombaton a DWTS táncosai az ‘Emlékek Éjszakája’ jegyében adták elő produkcióikat, Adélék így az énekesnő édesapjának korai elvesztését dolgozták fel és vitték színpadra. Óriási sikerrel.

A TV2 Dancing with the Stars produkciója igyekszik olyan értéket közvetíteni a tv-nézők felé, amellyel a versenyben részt vevők a lehető legszínesebben tudnak bemutatkozni. Így történt ez a múlt szombati adásban is, amely után végérvényesen kijelenthetjük, hogy Csobot Adél és Hegyes Berci maximálisan a közönség kedvencei. Már a szombati adás előtt attól volt hangos a sajtó, hogy Berci milyen vallomást tett Adél számára:

Még a táncban avatatlan szemeknek is könnyen feltűnik, hogy a páros kiemelkedik a versenyzők sorából.

Mindezek mellett a szintén nagyon tehetséges Kökény Attila és Mikes Anna párosa ezúttal a szavazatok alapján megelőzte Csobotékat, ez pedig nem kis felháborodást váltott ki az internetezők és a DWTS rajongói körében.

Szerintünk mindkét táncos produkció rendkívül színvonalas volt és kíváncsian várjuk az e heti adást is, mivel rukkolnak elő a versenyzők!

A lead kép forrása: Facebook.com / Csobot Adél