A világhírű énekes Justice World Tour koncertsorozata keretén belül jövő év március 11-én Budapesten is fellépett volna. Azonban Justin az egészségét fontosabbnak tartja, lemondta a turné összes további időpontját, hogy gyógyulására koncentrálhasson.
Justin Bieberért elképesztő, mennyien rajonganak a világon, korábban írtunk is róla (itt olvashatod – A szerk.), mi mindent megtesznek érte rajongói.
Az énekes most hivatalosan is bejelentette, hogy elhalasztják a Justice World Tour összes hátralévő időpontját, ezzel a show-val lépett volna fel jövő tavasszal a Papp László Budapest Sportarénában is.
Mint menedzsmentjével jelezte, új időponttal kapcsolatban később várható pontos tájékoztatás. Az eredetileg 2020-ra tervezett Justice World Tour a koronavírus miatt csak idén februárban tudott elindulni – írja az MTI. Justin Bieber San Diego-ban lépett fel, majd három kontinens tíz országában koncertezett.
A popénekes először szeptember 6-án jelentette be, hogy szünetet tart a turnéban egészségügyi problémái miatt, majd szeptember 15-én tizenkét időpontot töröltek a sorozatból. A mostani bejelentéssel a fennmaradó időpontokat is hivatalosan elhalasztották, azaz a budapesti koncertet is.
A kanadai popsztár júniusban tett közzé egy videót Instagramján, amiben bemutatta, hogy a szindrómának „köszönhetően”, amely a fenti döntésekre kényszerítették, lebénult a fél arca:
Mielőbbi teljes felépülést kívánunk az énekesnek!
A lead kép forrása: Facebook.com / Justin Bieber