Madonna gyógyul

Madonna állapota javul

Június vége óta egy világ izgul a popkultúra ikonja, Madonna egészségéért. Egy bakteriális fertőzés miatt ugyanis az énekesnő sürgősségi ellátásra szorult. Azóta Madonnát már kiengedték, de rengetegen aggódnak, nehogy például Michael Jackson sorsára jusson, hiszen az énekesnő képes háttérbe szorítani a karrierje érdekében még az egészségét is.

Június vége óta egy világ izgul a popkultúra ikonja, Madonna egészségéért. Egy bakteriális fertőzés miatt ugyanis az énekesnő sürgősségi ellátásra szorult. Azóta Madonnát már kiengedték, de rengetegen aggódnak, nehogy például Michael Jackson sorsára jusson, hiszen az énekesnő képes háttérbe szorítani a karrierje érdekében még az egészségét is.

Madonna kapcsán több ízben mi is cikkeztünk ebben az évben (itt és itt is eléred az anyagokat – A szerk.), az utóbbi időben egyre furcsább tartalmakat osztott meg magáról a közösségi médiában.

Július 10-én a pop koronázatlan királynője Instagram-oldalán osztott meg egy posztot magáról és a kórházból való kiengedése utáni gondolatairól. Mint írta, amikor felébredt a kórházban, első gondolata az volt, mi lehet a gyermekeivel. Majd arra gondolt, hogy nem akar senkit csalódottá tenni azzal, hogy el kellett halassza világkörüli turnéját. Utál bárkinek is csalódást okozni, így sem a rajongóinak, sem annak a temérdek kreatív embernek nem akar csalódást okozni, akik vele együtt már hónapok óta a turné kidolgozásán fáradoznak.

A popdíva az Instagram-oldalán osztotta meg a fenti hírt, aminek hatására rajongói elsöprő szeretettel és támogatással válaszoltak, amelyet Madonna állítása szerint érez is.

Bár nem ismerjük a pontos diagnózisát, az énekesnő megosztotta, hogy az intenzív osztályon kellett őt kezelni egy súlyos bakteriális fertőzés miatt, aminek hatására többnapos kórházi ellátásra szorult. Az Instagram-posztjában megköszönte rajongói pozitív energiáját és imáikat, hozzátéve, hogy a javulás útján van. Szerencsére Madonna menedzsere, Guy Oseary Instagram-oldalán bejelentette, hogy „teljes gyógyulás várható.”

Madonna még 64 évesen is rendkívül keményen dolgozik, hogy ne okozzon csalódást rajongóinak. Az ikon sajnos még a gyermekei előtt is titkolta, hogy a kórházba kerülése előtt kb. egy hónapig alacsony láz gyötörte, de nem volt hajlandó emiatt orvoshoz fordulni. Így a gyerekek azt tervezik, sokkal jobban figyelnek innentől édesanyjukra.

A popdíva kórházi kezelése miatt a ‘The Celebration’ világ körüli turné Észak-Amerikai része, amelyet eredetileg július 15-én kezdtek volna (erről itt mi is írtunk – A szerk.), új időpontokat fog kapni. Az énekesnő októberben tervezi európai koncertsorozatának kezdetét.

Bízunk Madonna teljes felépülésében, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

Szerző: T. Napsugár

A lead kép forrása: Facebook.com / Madonna