Varga Viktor és párja

Varga Viktorék nyerték a Párharcot

Négy hét után kiderült múlt pénteken, melyik páros került ki győztesen a harcból a TV2 realityjében: Varga Viktor és Zsembera Liliána zsebelhették be a trófeát.

Négy hét után kiderült múlt pénteken, melyik páros került ki győztesen a harcból a TV2 realityjében: Varga Viktor és Zsembera Liliána zsebelhették be a trófeát.

Korábban már több ízben is írtunk Varga Viktorék Párharc-beli szerepléséről (ezeket itt és itt éred el – A szerk.). A múlt pénteken adásba került utolsó részben pedig kiderült, hogy a zenész és kedvese nyerték a 10 milliós fődíjat.

A végső harc óta azt is elárulták, mire szeretnék költeni nyereményüket. Ahogyan Viktortól hallhattuk: „A nyereményt természetesen elfelezzük, Lili azt csinál a saját részével amit csak szeretne, én házat építek belőle és elmegyünk egy újabb világot felfedezni, ahol megint tanulhatunk valami újat magunkról és az emberiségről” – mondta az énekes a rá olyannyira jellemző tiszta őszinteséggel.

Mi egész szerkesztőségünk nevében ezúton is gratulálunk Viktornak és Lilinek a megérdemelt győzelemhez!

A lead kép forrása: Facebook.com / Varga Viktor