60 éves lett a The Beatles első kislemeze

1962. október 5-én indult el egy merőben új fejezet a könnyű zenében. Ugyanis a Beatles ezen a napon adta ki első kislemezét 'Love Me Do' címmel. A többi azóta történelem.

1962. október 5-én indult el egy merőben új fejezet a popkultúrában. Ugyanis a Beatles ezen a napon adta ki első kislemezét ‘Love Me Do’ címmel. A többi azóta történelem.

A mai könnyű zenét gyökeresen befolyásoló együttes története 1956-ban kezdődött Liverpoolban, ahol John Lennon Quarrymen néven megalapította első zenekarát. Következő évben csatlakozott hozzájuk Paul McCartney, aki beajánlotta a formációba az alig 15 éves George Harrisont is. Ezután következett az a hamburgi időszak, amikor a későbbi legendás zenekar még pusztán kocsmákban lépett fel.

Innen hazatérve Brian Epstein kezdte el a fiúkat menedzselni. Ő érte el az EMI kiadónál dolgozó neves producernél, George Martinnál, hogy rábólintson az első lemezfelvételre. 1962-t írunk, júniusban került sor az első felvételre, amelyet a producer alkalmatlannak talált a kiadásra. Szeptemberben a banda kapott egy újabb esélyt, amikor is már Ringo Starr (akiről a napokban cikkeztünk, itt tudod elolvasni – A szerk.) ült a dobok mögött. Ez a formáció már sokkal nagyobb tetszést aratott, a második felvétel után 1 héttel pedig felvették újra a ‘Love Me Do’ -t.

S hogy milyen fogadtatásban részesültek a fiúk a közönség részéről? Terjengenek olyan pletykák, miszerint Liverpoolban csak azért fogyott olyannyira a lemez, mert a menedzser felvásároltatott belőle rengeteg példányt, de minderre mostanáig semmi bizonyíték nincs.

A The Beatles kislemeze a 17. helyig jutott a listán, így ezt a kezdeti sikert követően az együttes elkészíthette első nagylemezét. Mindezek után pedig elindulhatott a The Beatles felfelé ívelő karrierje, és ma nincs a világnak olyan szeglete, ahol ne hallottak volna róluk.

A lead kép forrása: Facebook.com / The Beatles