Iván Szandra pályafutását már régóta nyomon követjük, ugyanis a Ruby Harlem együttesével elnyert, Fonogram-díjas zongorista-énekes, dalszerző egyre több fényt kap munkái révén. Bár a mainstream vonal – mint vallja-, nem feltétlen az ő világa, egyre több olyan felkérést kap, zeneszerzőként is, amely mégis ide szólíthatja.
CsakaZene: Szandra, hogy vagy most? Legutóbb a Dalszerzők Napjára is kaptál zeneszerzőként felkérést, és az egyik októberi Insta-bejegyzésedben is egy nagyon izgalmas infót osztottál meg zeneszerzés kapcsán.
Iván Szandra: Köszönöm a kérdést, jól vagyok, azt érzem, hogy egyre inkább a helyemen vagyok. Nagyon érdekes út az, amit bejárok. Én is, mint bármely más tizenéves, kitűztem magam elé egy célt, ugyanakkor fontos észrevenni útközben, hogy változik a jellemünk, ezért a szakmai előremenetelünket is érdemes ennek mentén alakítani. Újra és újra feltenni azt a kérdést, hogy mi az, amiben jelen pillanatban igazán jól érzem magam.
Mostanra például sikerült elengednem, hogy olyan mainstream előadó legyek, akit mindenki ismer. Az a típusú zene, ami nekem szívből jön, elfogadom, hogy nem feltétlen érint meg olyan sok embert. És ez teljesen jól van így. Viszont akikhez eljutok a zenémmel, nekik nagyon sokat tudok adni. Ez egy fontos felismerés volt.
CsakaZene: A mai magyar zenei paletta egyik legüdébb színfoltja vagy, hiszen zongorista-énekesnő, aki egyben zenét is szerez, nincs még egy, ilyen minőségben, mint Te itthon. Mikor derült ki számodra, hogy a zene a Te utad? A zongora mikor jelent meg az életedben?
Iván Szandra: A zongora igazából ahogy felértem, része lett az életemnek. Mindig szembetűnő volt, hogy nagyon jó a fülem. Sajnos az is korán kiderült, hogy lusta gyerek vagyok. Így ez a két tény predesztinálta azt, hogy klasszikus zenész nem leszek. Nem bírtam annyit a zongora mellett ülni, hogy kigyakorolhattam volna mindent a tökéletességig.
Cserébe megkértem a testvéremet – aki szintén járt zongorázni -, hogy játssza le nekem a darabokat újra, majd mégegyszer, és még egyszer utoljára…, így a klasszikusokat én gyakorlatilag fül után tanultam meg.
Amikor megismerkedtem a jazz műfajával, konkrétan az ’Autumn Leaves’ azaz ’Hulló Levelek’ című jazz standarddel, akkor jöttem rá, hogy ez az én asztalom. A felismerés mai napig él bennem, amit akkor éreztem, hogy mennyire jó és kényelmes mindig másképpen eljátszani egy darabot. Természetesen utána rájöttem, hogy nem lehet elsimliskedni a gyakorlott órákat ebben a műfajban sem. Ekkor voltam 14-15 éves.
CsakaZene: Ekkor fogalmazódott meg Benned, hogy komolyabban kellene vedd a zenetanulást? Tudható, hogy a Kőbányai Zenei Stúdióban végeztél. Milyennek élted meg azokat az éveket?
Iván Szandra: Igen, a gimnáziumi érettségimre már úgy mentem, hogy akkor már felvettek a Kőbányai Zenei Stúdióba. Akik hallottak zenélni javasolták, hogy a zongora helyett akár az énekesi pályát is választhatom, de szerintem nagyon okosan végül a zongora mellett döntöttem. Amikor először jártam a suliban, arra gondoltam, micsoda mesesziget ez a hely. Úgy éreztem, mennyire szürreális dolog az, hogy az ember azt tanulja és azzal foglalkozhat, amiért rajong, amit imád, amit napi szinten folyamatosan hallgat és kirázza tőle jó értelemben a hideg.
Az, hogy ezt legálisan, iskolarendszerben lehetett tanulni, miközben mindenki laza volt és jófej, hihetetlen volt. Tudtam, hogy ott a helyem, oda hazaértem. Hálás vagyok azokért az évekért.
CsakaZene: Azon kevés előadók egyike vagy Magyarországon, aki, ha csak kevés ideig is, de a Berklee College of Music hallgatója lehetett Bostonban. Mesélj erről az olvasóinknak!
Iván Szandra: Miután elvégeztem a Kőbányai Zenei Stúdiót, nagyon szerettem volna továbbtanulni. A jazz tanszakra második helyen vettek fel, ami már költségtérítéses volt és úgy éreztem, ha a továbbtanulásért fizetek, akkor azt külföldön szeretném megtenni.
Ekkoriban láttam meg egy videót Donna McElroy énekesnőről, aki a Berkleen tanít. Arról mesélt, milyen metódus alapján oktat és eldöntöttem, hogy ez kell nekem. Barcelonában volt a felvételi, ahol egy fél ösztöndíjat el is nyertem. Onnantól kezdve még 2-3 éven át arra gyűjtöttem, hogy ki tudjam fizetni az ösztöndíj másik felét és kijussak erre a kortárs zenei képzésre. Kint tanultam éneket, zongorát, zeneszerzést, gospel kórusban és r&b zenekari gyakorlaton vettem részt, vasárnaponként gospel templomokban vegyültem el és mindenféle projekteket bevállaltam, hogy kimaxoljam az ott töltött időt.
CsakaZene: Széles palettán mozogsz különböző kollaborációk kapcsán is, például egyik koncertedről mi is hírt adtunk Horányi Julival (a november 25-i eseményről hamarosan érkezik beszámolónk is – A szerk.). Jász Andrissal is folyamatosan koncerteztél az elmúlt 10 évben. Számodra mi az a legemlékezetesebb momentum, amit szívesen kiemelnél az elmúlt évek munkái közül?
Iván Szandra: Nagyon különleges élmény volt, amikor Bostonban megkerestem Takács Nicolast, azzal, hogy írtam neki egy dalt, a címe: ’Dal Neked’. New Yorkban kezdtem meghangszerelni a felét, a másik felét pedig itthon fejeztem be.
Óriási élmény volt, mert szimfonikusra hangszereltem, mai napig olyan furcsán élem meg, mintha átfolyt volna rajtam ez a dal és én „csak” lejegyeztem a megfelelő hangokat. A zeneszerzői pályámnak ez mindenképpen egy gyönyörű kezdő lökete volt.
Nicolas gyakorlatilag szabad kezet és teljes bizalmat adott a dal meghallgatása után, el akarta énekelni ezt a szerzeményt, hatalmas lehetőség volt ez számomra.
A szimfonikus vonal idén nyáron ismét beköszöntött az életembe, ugyanis a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és Miklósa Erikával volt egy három állomásos koncertturnénk (ezzel kapcsolatban mi is írtunk, itt olvasható – A szerk.), Tóth Vera is csatlakozott hozzánk. Ezen a turnén is a saját dalaimat, de ezúttal szimfonikus zenekari kíséretében adhattam elő és két ilyen nagybetűs művésszel énekelhettem egy színpadon. Óriási privilégium ez nekem, de talán bármely zenész számára az. Azt éreztem, ezért érdemes csinálni, ezekért a művészi élményekért.
Biztos vagyok benne, hogy a közönség is nagyon élvezte, ahogyan egy ekkora orchestrával egy emberként dalra fakadt a lelkünk, és mindenki a maga hangszerén és módján megszólaltatta azt, amihez ért és amit gyerekkora óta ő zeneként megél. Nem mindennapi élmény volt.
CsakaZene: Zeneszerzői pályafutásodon az elmúlt időszakban 2 fontos lépcső is megmutatkozik. Egyrészt idén október 8-án a Dalszerzők Napjának is résztvevő alkotója voltál az Artisjus szervezésében sok más tehetséges művésszel együtt, amikor is megjelent az ’Ez a dal mindenkié’ című szerzemény, rekordszámú 37 alkotó közös munkájaként. Majd legutóbb a zeneszoveg.hu szervezésében zeneszerző táborba vonultatok el, hogy 4 napig koncentráltan zenét szerezzetek, slágereket komponáljatok. Mesélnél erről nekünk?
Iván Szandra: Megfigyeltem az életemben azt az érdekességet, hogy amikor fókuszba helyezek valamit – jelen esetben a dalszerzést -, akkor az elkezd gyarapodni, ez a két lehetőség is így kopogtatott az ajtómon. A zeneszoveg.hu kezdeményezésének köszönhetően egy nemzetközi songwriting camp-ben vehettem részt, aminek külföldön, például Svédországban vagy Amerikában nagy múltja van. Sok művésznek így születnek a dalai, albumjai.
Ebben a táborban a 4 nap alatt producerek, toplinerek, énekesek, dalszerzők jöttek össze, 3-4 fős csapatokban dolgoztunk. Nemzetközi paletta lévén lengyel, cseh, angol, osztrákok, svéd, norvég alkotók is voltak a táborban. Minden napnak más témája volt, úgy mint: 1. nap – Írjunk egy 2023-as pop slágert, 2. nap – Pély Barna legújabb slágerét írtuk meg, 3. nap – Király Linda egyik új dalát írtuk meg.
Egyébként Lindával jelenleg is együtt dolgozom, írtam neki egy dalt, aminek Závodi Marcel (Zävodi) a producere. Miután Marcival mindketten a camp meghívottjai voltunk, szrogalmaztuk, hogy jöjjön el Linda is, szerencsére ennek a szervezők nagyon örültek. Linda is nagyon örült, hiszen 3 új dalt is írt velünk a táborban.
CsakaZene: Hol találkozhatunk Veled az elkövetkező időszakban?
Iván Szandra: Az adventi időszakban újrakezdem a szobamuzsikálást, ami -most már 3. éve- nagy kedvence a social felületeim követőinek. A covid hívta életre ezt a számomra új műfajt, az elmúlt 2 évben mindig Advent első vasárnapján kezdtem el a muzsikálást és körülbelül áprilisig-májusig folytattam, attól függően, mikor köszöntött be a szabadban kirándulós jó idő.
Korábban nem is tudtam, hogy ez egy műfaj. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor régen a piano bárban odajöttek hozzám és kértek egy dalt. Lényegében ez ennek az online verziója.
Engem lepett meg a legjobban, hogy ezt mennyien szeretik, mert csak a Facebook-barátaimat akartam meglepni a karantén idején. Sokan még az utcán is megállítanak emiatt, amire végképp nem számítottam. Általában azt a pozitív visszajelzést kapom, hogy ez a vasárnap délutáni-esti muzsika számukra abban a terhelt időszakban egyfajta mentőövként szolgált.
Nagyon szépen köszönjük Szandra az interjút. Kívánjuk, hogy az a hosszú évek óta tartó alázatos, minőségi zenei munka, amit folytatsz, még több elismerést kapjon. Sok sikert kívánunk hozzá!
A lead kép forrása: Hegyes Eszter
