SiposTomi kiesett

Sztárban Sztár 6. adás – Schoblocher Barbara elkápráztatott, Sipos Tomi kiesett

Ahogyan arról egy hete mi is beszámoltunk, a TV2 zenés, szórakoztató műsorából legutóbb két versenyző is távozott. Tegnap szárnyaltak a versenyzők - akik már csak hatan voltak -, egyikük pedig ismét elhagyta a versenyt.

Ahogyan arról egy hete mi is beszámoltunk, a TV2 zenés, szórakoztató műsorából legutóbb két versenyző is távozott (itt olvashatod előző cikkünket a témában – A szerk.). Tegnap szárnyaltak a versenyzők – akik már csak hatan voltak -, egyikük pedig ismét elhagyta a versenyt.

Teljesen kiegyenlített volt a mezőny a Sztárban Sztár 9. évadának tegnapi, 6. adásában. A 6 versenyző egyaránt énekelt szólóban és duettben, és mindenki képes volt megmutatni, miért is hívták meg ebbe, a fellépés szempontjából nagyon is összetett versenybe.

Valkusz Milán nyitotta meg az estet az LMFAO frontembereként, Redfoo énekes bőrébe bújva. Mondhatjuk, hogy felrobbantotta a színpadot:

Az énekes 49 pontot kapott a produkciójára, ekkor még nem tudhatta, hogy ez kevésnek is bizonyulhat, hiszen ezután következtek a zsűritől maximum pontszámot elnyert produkciók. Valkusz Milán korábban Zsédaként alkotott nagyot (erről itt olvashatod korábbi anyagunkat – A szerk.). Közülük Schoblocher Barbara Zámbó Jimmyt idéző előadását emelnénk ki, amely után a zsűri sem tehetett mást, mint hogy ismét megdicsérik az énekesnő kivételes tehetségét:

Az énekesnő Liza Minelliként kápráztatott el minket az utolsó adásban (itt olvashatod erről készült írásunkat – A szerk.).

Az est kiesője végül a zsűri és a nézők összesített szavazatai alapján Sipos Tomi lett, aki egyébként Barry White-t megidézve szintén maximális pontszámot érdemelt ki szóló produkciójára.

Kíváncsian várjuk a műsor folytatását immár 5 versenyzővel. Kik férnek fel a képzeletbeli dobogóra?

A lead kép forrása: Facebook.com / Sztárban Sztár