Tóth Gabi és Pápai Joci osztályfőnöki órán

Tóth Gabi és Pápai Joci ismét rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak

Az énekesnő és az énekes már decemberben Kartalon is járt már egy általános iskolában - és ellátogattak több helyre is-, mert szeretnének ennek a kisebb és nagyobb tini korosztálynak segíteni abban, hogyan kezeljék nehézségeiket, vagy épp hogyan használják például tudatosabban a közösségi médiát.

Az énekesnő és az énekes már decemberben Kartalon is járt már egy általános iskolában – és ellátogattak több helyre is-, mert szeretnének ennek a kisebb és nagyobb tini korosztálynak segíteni abban, hogyan kezeljék nehézségeiket, vagy épp hogyan használják például tudatosabban a közösségi médiát.

„Számomra mindig kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás, hogy valamilyen formában segíthessem a gyerekeket, ezért is született meg a rendhagyó osztályfőnöki óra ötlete is, amit @papaijoci barátommal közösen tartunk. 😇 Szeretnénk minél több iskolába eljutni, és a személyes példánkon keresztül utat mutatni, jó tanácsokkal szolgálni, hogy például hogyan kezeljék a nehézségeket, az internetes bántalmazást, vagy a kiközösítést. Mindemellett a szeretetről, a hitről, az emberi kapcsolatok fontosságáról is beszélünk.☝️ Az a célunk, hogy a gyerekek elhiggyék, minden álmuk valóra válhat, ha hisznek benne és kitartóan küzdenek érte! Ha szeretnétek, hogy a ti sulitokba is elmenjünk, írjatok az info.backstagemanagement@gmail.com e-mail címre😉” – olvashatjuk az énekesnő social bejegyzésében.

Szeretetről, hitről és emberi kapcsolatokról beszélgetett tehát a két énekes a gyerekekkel, de arról is szó volt, hogyan használják tudatosabban a közösségi médiát, és hogyan védjék magukat az internetes bántalmazásoktól. Ahogyan azt az énekesnő nyilatkozta, neki ezen a területen nagy tapasztalata van, ezért is gondolja, hogy segíteni tud a fiataloknak.

Pápai Jocival együtt mindketten meséltek a gyerekeknek a saját életükről, nehézségekről, kitartásról is, és legfőbb üzenetük számukra: ne adják fel az álmaikat – ahogyan ők sem adták fel soha.

Tóth Gabi és Pápai Joci decemberi, kartali kezdeményezését így foglalta össze az énekesnő:

Mi csak díjazni tudjuk a zenészek jó szívét és idejét, hogy ilyen eseményekkel hozzájárulnak a fiatalabb generációk mentális egészségéhez.

A lead kép forrása: Facebook.com / Tóth Gabi