20 éves a BALKAN FANATIK! Az A38-on ünnepelhetjük őket szeptember 29-én

A Fonogram-díjas (2004.) zenekar idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ennek kapcsának az olyannyira várt jubileumi nagykoncert mellett egy rendhagyó, nosztalgia videó-sorozatot is indított 'A legszebb 20 év' címmel a YouTube-n, amelyet már elérhetünk.

A Fonogram-díjas (2004.) zenekar idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ennek kapcsának az olyannyira várt jubileumi nagykoncert mellett egy rendhagyó, nosztalgia videó-sorozatot is indított ‘A legszebb 20 év’ címmel a YouTuben, amelyet már elérhetünk.

A nagyon várt jubileumi koncerthez közeledve a zenekar különleges videó-sorozattal is meglepte közönségét ‘A legszebb 20 év’ címmel.

Az első epizódban például Lepe és Yorgosz, a Balkán alapító tagjai és ikonikus művészei visszaemlékezéseit hallgathatjuk meg. Előrukkoltak már a 2. videóval is, amelyben a Balkan Fanatik project egykori tagja, Pásztor Anna énekesnő (Anna and the Barbies) sztorijait hallgathatjuk. Rajta kívül többek között Geszti Pétert is megszólaltatják, és nyilván jövő csütörtökön velük is találkozhat a nagyérdemű az A38 Hajón.

Mi jellemezte mindig is a zenekart 2002-es megalakulása óta? Egy folyamatos útkeresés, igazi szabadság érzés közvetítése, teret adni megannyi zenei irányzatnak, és átfolyatni magukon keresztül és eljuttatni egy olyan kulturális örökséget az utókornak, amelyre kevesen képesek.

Folk, világzene, szupergroup… 2022. szeptember 29-én az A38 Hajón a legendás zenekar két évtizede elevenedik meg, egyetlen este alatt. A Balkanban megfordult zenészek sora nem rövid, ám annál színesebb, így most csak azokat emeljük ki, akik egy hét múlva színpadra lépésükkel tovább emelik ennek a frenetikus estének a fényét: a jelenlegi együttessel többek között Pásztor Anna, Ferenczi György, Fibula, Geszti Péter, valamint a Kuna Testvérek lépnek egy hajódeszkára, és repítenek minket végig az elmúlt, sokszínű 20 éven. Neked megvan már a jegyed?

Időpont: 2022. szeptember 29., 20:00

Helyszín: A38 Hajó

Jegyet itt tudsz venni.

További információért az eseményről pedig ide kattints.

A lead kép Forrása: Facebook.com / BALKAN FANATIK