30 éves A legjobb méreg!

Rendhagyó ünnepléssel tiszteleg a Tankcsapda 1992-es A legjobb méreg című albumának. A Budapest Park ad otthont az eseménynek, két estén keresztül.

Rendhagyó ünnepléssel tiszteleg a Tankcsapda 1992-es A legjobb méreg című albumának. A Budapest Park ad otthont az eseménynek, két estén keresztül, szeptember 23-án és 24-én is dübörög majd a ház a Tankcsapda dalaitól.

Az együttes két tökéletesen különböző műsorral ünnepli 30.évfordulóját A legjobb méreg című lemezük születésének. A Budapest Parkba már elérhetőek a jegyek, ahol szeptember 23-án, jövő pénteken este a teljes albumot hallhatjuk, másnap pedig a műsor különböző pontjain hangoznak el az említett 30 éves lemez számai.

Miért ilyen különleges ez az esemény? Hiszen olyan szerzeményeket is leporol erre a fellépésre a legendás banda, mint a Nem ismerek rád, a Nem érdekel, vagy éppen a Csak neked. Ha ez önmagában nem adna elég impulzust nekünk, természetesen egyedi programmal rukkolnak elő mindkét este a közönségnek a tagok.

Azok a vendégek pedig, akik szeptember 10-ig megvették már a koncertjegyüket, még a setlist összeállításában is részt vehettek. Ha most vennéd meg a jegyed, akkor tedd meg szeptember 20-ig, mert értékes nyeremények várnak rád! S ha mindez nem lenne elég, néhány szerencsés még a back stage-ben is találkozhat a kedvenceivel.

Érdemes figyelned az eseményt, ahol minden részletet nyomon követhetsz a fentiekkel kapcsolatban!