Charlie énekes

Boldog születésnapot kívánunk Charlienak!

Ma ünnepli születésnapját hazánk egyik olyan ikonja, aki miatt a mai magyar zenei világ ennyire színes. Horváth Károly, vagy ahogy legtöbben ismerik Charlie Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész, a rock, a jazz, a blues, a funky és a soul avatott előadóművésze ma hetvenöt éves.

Ma ünnepli születésnapját hazánk egyik olyan ikonja, aki miatt a mai magyar zenei világ ennyire színes. Horváth Károly, vagy ahogy legtöbben ismerik Charlie, Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész, a rock, a jazz, a blues, a funky és a soul avatott előadóművésze ma hetvenöt éves.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az énekes a születésnapján kezdi meg jubileumi koncertsorozatát (első anyagunkat itt olvashatod róla – A szerk.) és december 29-én ez a turné az Arénában éri el tetőpontját (korábbi cikkünket itt találod – A szerk.).

Épp ezért is lehetséges – a művészek jó kapcsolata mellett -, hogy Tóth Vera a születésnapján személyesen köszönthette Charliet, hiszen meghívott művészként ma ő is fellépett Miskolcon a zenésszel.

Minden tiszteletünk Charlieé, és emeljük kalapunkat nemcsak azelőtt, amit eddig áldozott a zene oltárán, hanem azért is, amire még készül.

Életére visszatekintve érdekesség, hogy eredetileg balett táncosnak készült, így történhetett, hogy az általános iskola 4-8. osztályát az Állami Balettintézetben végezte, ahol Somló Tamás osztálytársa, Markó Iván pedig évfolyamtársa volt a művésznek. Végül betegség miatt tanácsolták el a táncos pályafutástól.

További különlegesség pályáján, hogy a funk és a soul iránti vonzódása az Afrikában és Közel-Keleten töltött 2,5 év alatt alakult ki. 1994-ben indította be szóló karrierjét, és már 1995-ben a ‘Mindenki valakié‘ című lemeze elővételben aranylemez lett.

Legismertebb dalai: ‘Jég dupla whiskyvel’, ‘Az légy, aki vagy’, ‘Nézz az ég felé’, ‘Hajnali szél’, ‘Mindenki valakié’, ‘Utazás az ismeretlenbe’, ‘Könnyű álmot hozzon az éj’. 

A holnap már nem lesz szomorú’ című dalával ő képviselte Magyarországot az 1998-as Eurovíziós Dalversenyen. 2020-ban jelent meg legutolsó albuma ‘Mindenen túl‘ címmel.

Charlie gyakorlatilag teltházas koncerteket ad pályája kezdete óta, számára is – mint oly’ sok művész erről számol be – ez lehet a legnagyobb elismerés munkája kapcsán. Mégis, szakmai és egyéb jelentős elismerései közül kiemelünk néhányat: Liszt Ferenc-díj (1997.), Magyar Köztársasági Érdemrend kiskereszt (1998.), Artisjus-életműdíj (2006.), tavaly pedig Fonogram-díjat kapott az év hazai klasszikus pop-rock albumáért.

Egész szerkesztőségünk nevében nagyon boldog születésnapot, további teltházas koncerteket és jó egészséget kívánunk Charlienak!

A lead kép forrása: Facebook.com / Horváth Charlie hivatalos oldala