2022. november 25-én este különleges koncertélményben lehet részünk két kiváló énekesnő előadásában, akiknek egymástól függetlenül is megvan saját zenekaruk. Horányi Julit korábban az X-faktorban ismerhette meg egy ország, jelenleg YOULI nevű zenekarával koncertezik. Iván Szandra pedig a Ruby Harlem formációval, illetve mostanában előtérbe helyezendő szóló énekes-zongorista, valamint zeneszerzői karrierjével kerül be egyre inkább a köztudatba.
A Fonogram-díjas Iván Szandrának és Horányi Julinak – az 5. X-faktor 2. helyezettjének – már több éves, közös múltja van fellépések terén, zenei ízlésük és hangzásuk remekül passzol egymáshoz, így a november 25-i, ‘Elhoztam a szívem’ című koncertest is nagyon ígéretes.
Juli és Szandra a produkcióban olyan dívák dalait dolgozza fel, mint Lady Gaga, Beyonce vagy Alicia Keys, de persze repertoárjukban szerepelnek ismert jazz standard-ek és egy-két saját szerzemény is. A két énekesnő 2018-ban kezdett el együtt zenélni, felléptek már az Esztergomi Vármúzeumban, a Cosmopolitan gáláján, a Múzeumok éjszakáján, és a Tisza-tavi Fesztiválon is, Miklósa Erika mellett. Iván Szandra Miklósa Erikával és Tóth Verával közös fellépéséről már itt tettünk említést.
A koncerten közreműködik: Horváth Márk – gitár, Koós-Hutás Áron – trombita.
Készítjük majd a beszámolót is a november 25-i koncertestről, mi már nagyon várjuk.
Addig is, a jegyek kapcsán itt tudsz tájékozódni.
A lead kép forrása: Jegy.hu