A Tankcsapda gitáros rockere Sidlovics Gábor, vagyis Sidi önfejlesztési célból utazott Brazíliába. Nem luxusszállodában, hanem egy kis kunyhóban húzta meg magát a brazil őserdő közepén egy hónapon keresztül, mégis remekül érezte magát és óriási élményekben volt része.
A zenész egyedül repült a világ egyik legnagyobb országába, spirituális ember lévén régóta vágyott már erre a feltöltődésre.
„Nagyon jó volt, nehéz is volt, ez volt az én kis El Caminóm. Legfőképpen a belső munkáról szólt, helyi segítőkkel. Próbára tette a pszichét, a szellemet, a testet, a fizikumot is. Volt ott itt egy kis kápolna, ahol azt mondta nekem valaki, hogy kétfajta dolog történik az emberrel: amiről beszélünk és amiről nem. Most már értem is, hogy miért! De amiről lehet, arról majd később fogok beszélni. Hálás vagyok, hogy ezt megélhettem, hálás vagyok, hogy olyan tapasztalásokat szerezhettem itt, amikről nem is álmodtam, hogy valaha meg fognak történni velem”
– árulta el az M2 Petőfi TV zenés portréműsorában Takács-Koltay Annának, majd hozzátette, hogy számára egyetlen Brazíliában töltött hónap felért másfél évnyi pszichoterápiával, ráadásul a brazil emberek is lenyűgözték.
„Nyugati mércével mérve ezeknek az embereknek alig van valamijük, mégis nagyon kedvesek, segítőkészek és boldogok. Ha útbaigazítást kértem valahol, nem volt, hogy ne fülig erő szájjal segítettek volna, sokszor még 4-5 percig elsétáltak velem, hogy pontosan meg tudják mutatni az irányt. És nem, nem azért, hogy kiraboljanak, vagy elraboljanak – tudom persze, ilyen is van ott, de ilyen szerencsére nem történt velem – szóval szívvel-lélekkel segítenek, és ha valamit akartam adni nekik, nem is értették. Csak mosolyogva visszautasították és utamra engedtek.”
Érdekelnek a zenei kulisszák? Vagy programot keresel? Látogass el IDE és IDE!