LewisCapaldi

Lewis Capaldi abbahagyhatja az éneklést

A 26 éves skót énekes elképesztő sikereket tudhat már most magáénak, ilyen fiatalon. Sajnos néhány éve jelentkeztek nála először egészségügyi gondok és a legszerencsétlenebb az egészben, hogy pontosan szenvedélyéhez, az énekléshez kapcsolódóan.

Lewis Capaldi egy múlt heti interjúban árulta el, hogy minden eredménye, tehetsége ellenére, ha a tavaly nála diagnosztizált Tourette-szindróma tünetei elhatalmasodnak nála, akkor inkább felhagy az énekléssel.

Ez a betegség tikkeléssel (ismétlődő, akaratlan mozgásokkal, hangadásokkal) jár együtt, amely valóban szerencsétlen módon kizárólag a színpadon tör rá. Ezen a berlini koncertfelvételen idén februárban a közönség segítette ki, vagy mondhatjuk inkább azt, lehetett egy nem mindennapi élményben részük a résztvevőknek:

A fent említett interjúban az énekes elmondta: „Ha a betegségem eljut egy olyan pontra, ahol már helyrehozhatatlan kárt okozok magamnak, akkor abbahagyom. Utálom a túlzásokat, de nagyon is reális lehetőség, hogy fel kell hagynom a zenéléssel” – hallható Lewis Capalditól.

Őszintén bízunk benne, hogy ez soha nem történik meg.

A lead kép forrása: Facebook.com / Lewis Capaldi