A zenekar új énekessel, basszusgitárossal és MC-vel fordult rá az idei évre, és már meg is érkezett az első dal ettől a felállástól.
Wolf Kati és a New Level Empire nem először alkotnak közösen:
„Kati mindig nagyon jókat énekel a dalainkban, ez most is így volt. Ahogy mindig, szuper volt a közös munka és nagyon jó hangulata lett az egésznek”
– fogalmazott Nyujtó Sándor ’Newl’, a zenekar dobosa, a dal egyik szerzője.
„A szokásos módon született a Nem elég, Krajczár Peti billentyűssel írtuk ketten. A szövegírásba becsatlakozott az új énekesünk és MC-nk, Kenéz-Radics Gábriel és Hassza Dani, így rögtön meg tudták mutatni, milyen ügyesek ebben is. Remek műhelymunka volt”
– tette hozzá.
A dalhoz Czoller Bence rendezésében klip is érkezett, hogy a megújult zenekar ilyen formában is bemutatkozhasson a közönségnek, tavasszal pedig beindul a koncertszezon is.
„Májusban rekordmennyiségű fellépésünk lesz, és márciusban is több helyen lehetett találkozni velünk. Jókedvű és lelkes az egész társaság, eddig nagyon jól vettük együtt az akadályokat, és izgatottan várjuk a koncerteket”
– mondta Nyujtó Sándor ’Newl’ a következő időszakról.
Nézd meg a Wolf Katival közös klipet!
cover: Gold Record_press