Metallica új album

72 Seasons – Megjelent a Metallica új albuma

Hét évet kellett várjunk, és az elmúlt pénteken megjelent a Metallica legújabb lemeze, amelyről 2022 november óta már 5 dalt is megismerhettünk. Jó hír a rajongóknak, hogy a legendás zenekar világkörüli turnéra is indul, hogy megismertesse az új szerzeményeket a nagyközönséggel.

Utoljára 2016-ban jelent meg korongja ‘Hardwired… to Self-Destruct‘ címmel a zenekarnak. Kislemezként az elmúlt hónapokban összesen 5 új dallal gazdagodhattunk, és végre pénteken kihozták a várva várt új albumukat is.

Az új, szám szerint 12. lemez körüli reklám folyamatos, így azt is megtudhattuk, hogy idén áprilisban olyan világkörüli turnéra indul a banda, amely még a jövő évben is eltart majd, egy-egy városban két alkalommal is fellépnek – a Consequence értesülései szerint.

A kilenc Grammy-díjjal is büszkélkedő Metallica 1981-ben Los Angelesben alakult meg, albumaik már több, mint 110 millió példányban keltek el világszerte.

S hogy mikor érkeznek Magyarországra? A zenekar eddig hatszor lépett fel itthon, legutóbb 2018 áprilisában a Papp László Budapest Sportarénában, így bízunk a mielőbbi folytatásban.

A lead kép forrása: Facebook.com / Metallica