
Az olaszok egyik legvagányabb rockbandája május 16-án lép fel az Arénában és addig sem tétlenkednek. Korábban mi is írtunk róluk több ízben, s nemrég hallottuk, hogy Damiano David énekesnek nem is volt olyan könnyű dolga bekerülni anno az együttesbe.

Szombat este 20:00 órától tartották az X-Faktor 2022-es évadának döntőjét, melyben a legjobb három versenyző szállt ringbe az elsőségért. Mihályfi Luca, Solyom Berni és Kiss Kevin 3-3 produkcióval készültek, melyeket maradéktalanul csak az első két helyezett adhatott elő, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán végző versenyző a finálé második felvonásában már nem vehetett részt.

A múlt szombati adásban Herceg Erika utolsó mentoráltja, Helfy Alexa is kiesett a versenyből, így kialakult az élmezőny, akik közül kiderül, ki lesz 2023 hangja az X-faktorban: Solyom Bernadett, Mihályfi Luca vagy Kiss Kevin? Már nem kell sokat várjunk.

Herceg Erika 2 versenyzője is búcsúzott a versenytől múlt szombaton, ugyanis a Synergy lánycsapat mellett Bodrogi Gyula unokája, Enikő is elköszönt a műsortól. Mihályfi Lucával maradtak ketten a színpadon, amikor Miller Dávid végül Luca nevét kiáltotta.

Igyekeztünk diplomatikusan megfogalmazni azt, hogy egy estélyinek álcázott, falatnyi ruhában láthatta többmillió néző múlt szombaton, élő adásban az X-faktor egyetlen női mentorát.

Bodrogi Enikő, ahogyan legújabb social bejegyzései között olvasható, még talán maga sem hitte el, hogy bejuthat az idei legjobb 12 versenyző közé, és élőben szerepelhet majd az X-faktor színpadán. Pedig az elmúlt szombati adásban láthattuk, ez így történt.

Bodrogi Gyula unokája ismét lenyűgözte a zsűrit és különösen a mentorát, Herceg Erikát a legutóbbi szombaton adásba került produkciójával. Enikő eddig is nagy sikert aratott éneklésével, kívánjuk, hogy még tovább meneteljen és bejusson az élő show-ba is.

Már 4. hete borzolják az X-faktor 11. évada mentorainak kedélyeit különfélébbnél különfélébb versenyzők. Az utolsó, múlt szombati 4. válogatón már olyanok is színpadra léptek, akik érdekes információkkal szolgáltak még az éneklés előtt, például azzal, hogy Puskás Peti apai örömök elé néz.