Rúzsa Magdolna és a Follow the Flow énekese, Szakács Gergő egy igazán megindító, közös produkciót hozott létre. A „Kék a szívem” projektet az Együtt az Autistákért Alapítvány megbízásából, az M15 csapata hívta életre.
Rúzsa Magdi kapcsán a közelmúltban felröppent plágium botrány kapcsán olvashattunk sokat (itt Te is utána olvashatsz előző cikkünkben – A szerk.). Annak ellenére, hogy február elején dupla teltházas Aréna koncertet adott (itt és itt is írtunk az eseményről – A szerk.).
Mi is írtunk április elején arról (április 2-a az Autisták Világnapja), hogy a hazai sztárok, előadók közül kik „kékek”, azaz hívják fel a figyelmet akár munkásságukkal is arra, mennyire fontos elfogadni az sutizmussal élőket és segíteni őket a mindennapjaikban. Akkor Rúzsa Magdi is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelyhez már évek óta.
Szakács Gergő és zenekara, a Follow the Flow pedig nemrégiben a metróban felvett TikTok-videóval robbantotta fel az internetet, amikor is a négyes metrón az énekes egyszer csak elkezdte új daluk, a „Szélcsend” refrénjét énekelni (itt írtunk róla – A szerk.).
@followtheflowofficial Március végén érkezik a Szélcsend című dalunk, aminek a refrénjét itt épp a 4-es metrón adjuk elő 😁 #followtheflow #szelcsend #blr #furacse #szakacsgergo #singing #metro #m4 #chorus #flashmob ♬ original sound – Follow The Flow
A „Kék vagyok” című új szerzemény rengeteg érintettnek, családnak, szülőnek ad erőt, ahogy a YouTube-ra feltöltött videó alatt olvashatóak kommentben:
„Köszönöm Nektek! Nagyon nehéz volt elfogadni, felfogni…feldolgozni…De Őáltala egy más világba , egy csodába kapok minden nap betekintést (Sírva hallgattam-hallgatom).”
Ez pedig egy újabb hozzászólás: „Köszönöm ! Elfogadás….ez a lényeg ! Köszönöm az Én kis csodám nevében is!”
És egy harmadik: „Ez valami csodálatos lett!!! A 6 éves kék szívű kisfiam még táncolt is rá. Ő is imádja!!! Köszönjük nektek!!!!”
Ha még nem hallottad a ‘Kék a szívem’ című szerzeményt, itt pótold:
Az a szeretet, amivel ez a dal készült, méltán mondatja a fenti hozzászólókkal ezeket a kedves szavakat. Rúzsa Magdi, aki egyébként a karrierje mellett három kisgyermek anyukája, rendszeresen posztol az ikrekről édesebbnél édesebb pillanatokat az Instagramján.
S hogy hol érhetjük utol az előadókat legközelebb?
Rúzsa Magdi már gőzerővel készül az augusztus 12-i Budapest Parkos koncertjére, amelyre a jegyeket itt éred el. Ugyanakkor az ‘Elmegyek’ turné keretén belül több helyen is találkozhatunk vele a nyár folyamán:
A Follow the Flow zenekar pedig a közeljövőben többek között június 30-án Tatán, a Víz, Zene, Virág Fesztiválon, július 8-án a Plázs Siófokon, augusztus 25-én Zamárdiban a STRAND Fesztiválon érhető el, hogy a nagyobb létszámú fellépéseiket említsük. Kövesd a srácok Facebook-oldalát, mert mindig frissítik az aktuális havi koncertjeik szerint a cover fotójukat.
A lead kép forrása: Facebook.com / Együtt az Autistákért Alapítvány