Céline Dion

Céline Dion görcsröhamát kamerák rögzítették

Az énekesnő dokumentumfilmjével szeretné felhívni a figyelmet arra a ritka betegségre, amellyel diagnosztizálták.

2022 augusztusában Céline Dionnál súlyos betegséget diagnosztizáltak, melynek tünetei már évek óta kínozták. Kiderült, hogy stiff-person (SPS) szindrómája van, amely miatt állandó fizikoterápiára van szüksége. A világhírű énekesnő már hosszú ideje nem koncertezik, ugyanis a betegség még az énekhangjától is megfosztotta. Céline úgy döntött, hogy küzdelmét megosztja a nagyvilággal, méghozzá egy dokumentumfilmben, mely az Ez vagyok én: Céline Dion címet viseli, és már megtekinthető a Prime Video-n.

A film egy adott évére fókuszál, és persze arra, hogyan küzd meg a mindennapjaiban a tüneteivel.

„Az elmúlt néhány év nagy kihívást jelentett számomra, de nem hagyom, hogy ez a betegség határozzon meg engem. Ahogy továbbra is azon dolgozom, hogy visszatérhessek karrierem folytatásához, rájöttem mennyire hiányoznak a rajongóim. Úgy döntöttem, hogy dokumentálni akarom életemnek ezt a részét, hogy segítsek másoknak, akik osztoznak velem ebben a diagnózisban”

-árulta el.

Ezt a ritka betegséget súlyos, akaratlan izommerevség és fájdalmas izomgörcsök jellemzik, melyek külső ingerek hatására fokozódnak, és egymillió emberből egyet érint a ritka betegség. Dion a filmben is elmondja, hogy az SPS tünetei először a harmincas éveiben jelentek meg, érezte, hogy egy fellépés utáni nap a hangja nem úgy működik, ahogy kellene. A helyzet egyre súlyosbodott, még ha ez a nyilvános szereplésein nem látszott is, míg el nem jutott egy olyan szintre, ahol kemény nyugtatókat, például Valiumot kellett szednie csak azért, hogy létezni tudjon. Dion még mindig tud énekelni, bár egy dal felvétele is kemény megpróbáltatásokat jelent számára. Az énekesnő a dokumentumfilmben el is magyarázza, hogy amikor levegőt vesz, akkor nem a tüdejével van gond, hanem az izmaival, amik nem engedik, hogy kieressze teljesen a hangját. 

Az utolsó snittben Céline egyik görcsrohamát nézhetjük végig. Megtehette volna, hogy kiküldi a kamerát, de nem így tett. Be akarta mutatni, ahogyan szenved, meg akarja értetni a világgal, hogy mi az, ami történik vele. Nézd meg Te is a dokumentumfilm hivatalos előzetesét!

cover: Divulgação