Sztárban sztár 4. középdöntő

Nagy éneklések a Sztárban sztár leszek! színpadán – 4. középdöntő

A TV2 szórakoztató, tehetségkutató műsorának utolsó adásában végre összeállt azon versenyzők mezőnye, akiket innentől az élő show-ban láthatunk minden héten. Köllő Babett csapatában igazi nagy énekléseket hallhattunk, amely a zsűritagnak nagy fejtörést is okozott, a végső 4 embere kiválasztásában.

A TV2 szórakoztató, tehetségkutató műsorának utolsó adásában végre összeállt azon versenyzők mezőnye, akiket innentől az élő show-ban láthatunk minden héten. Köllő Babett csapatában igazi nagy énekléseket hallhattunk, amely a zsűritagnak nagy fejtörést is okozott, a végső 4 embere kiválasztásában.

Hétről hétre mi is nyomon követjük a TV2 zenés műsorát, a Sztárban sztár leszek! adásairól készült korábbi cikkeinkért ide, ide vagy ide kattints.

Ahogyan a műsor korábbi szériáiban megszokhattuk, úgy a verseny mostani, negyedik évada sem mentes a zsűritagok közötti feszültségektől, főként, ha jobbnál jobb civil énekesek között kell dönteniük.

Legutóbb Köllő Babett volt igazán nehéz helyzetben, amikor is a fantasztikus produkciót nyújtó Victoriá Koloszova kellett, hogy végül átadja a helyét:

A lehengerlő Lady Gaga előadást követően Victoriá természetesen széket kapott, ám öröme nem tartott sokáig, hiszen jött az ezerarcú musical színész, és énekes Szentmártoni Norman káprázatos előadása:

Természetesen nem volt kérdés, hogy Normannak helyet kell adni, ezt pedig Victoriá felállításával tett meg Köllő Babett, többek között Majka nem tetszésével.

Ugyanakkor az ukrán származású énekesnő még a műsor legvégén kapott egy lehetőséget, hogy a korábban felállított négy versenyző közül ő lehet az, aki szintén eljut az élő show-ba. Ám Köllő Babett végül a tehetséges fiatal lány, Nagy Alexa mellett döntött.

Izgalmas csapatösszeállításokkal élnek tehát a Sztárban sztár leszek! zsűritagjai idén is.

Kíváncsian várjuk az élő show adásokat.

A lead kép forrása: Facebook.com / Sztárban sztár