A tavasszal is nagy sikerrel sugárzott, akkor ismert művészekkel tűzdelt műsor őszi kiadása az egyelőre nem ismert arcokat, tehetségeket kutatja (a tavaszi műsor döntőjéről készült cikkünket itt éred el – A szerk.). A megszokott zsűrivel tehát – Tóth Gabi, Köllő Babett, Majka és Pápai Joci – tegnap újraindult a verseny.
Az idén negyedik szériáját élő tehetségkutató, szórakoztató zenés műsorban rendkívül színes palettán mozogtak az előadók. Talán mondható, hogy az egyelőre legfényesebben csillogó egyik fiatal nem más, mint Széchenyi István egyenesági leszármazottja, a híres előd ükunokája: Széchenyi Lili.
A 19 éves lány elkápráztatta jelenségével a közönséget és nyilvánvalóan nemcsak a híres rokonságnak, sokkal inkább napnál is világosabb tehetségének köszönhetően. Természetesen a híres elődre gyorsan fény derült, hiszen a bemutatkozás után Tóth Gabi erre rá is kérdezett: „De nem úgy Széchenyi?” – kérdezte az énekesnő. „De, úgy Széchenyi. Széchenyi István volt az ükapám” – válaszolta a bájos versenyző.
Miután Széchenyi Lili bemutatkozik egy új társaságban, általában azt gondolják róla – saját bevallása szerint-, hogy fényűző körülmények között él. Ennek ellenére bemutatkozó kisfilmjében elmondta, hogy egyszerű életet él egy parasztházban.
A 19 éves lány lenyűgöző előadását itt nézheted meg, ha lemaradtál róla:
Természetesen ez a produkció elkápráztatta nemcsak a stúdióban helyet foglaló nézőket, hanem a zsűri tagjait is, akik szinte ölre menő vitát folytattak a lányért. Széchenyi Lili végül Pápai Jocit választotta mesterének, aki meggyőző kortes beszéde után ezt nagy örömmel el is fogadta.
Már az első adás tartogatott izgalmakat és nagy reménységeket, kíváncsian várjuk a folytatást.
Megváltozott műsoridőben, most szombaton 21:00-kor és vasárnap pedig 18:55-kor folytatódnak a Sztárban sztár leszek! adásai.
A lead kép forrása: Facebook.com / Sztárban sztár