Harry Styles Brit Awards

Brit Awards magasságok és érdekességek

Az idei Brit Awards is bővelkedett meghökkentő stylingokban és momentumokban, ugyanakkor ennek az estének nagy várományosai között Harry Styles mondhatja magát az egyik legelégedettebbnek. Hiszen ahány díjra jelölték (szám szerint 4 kategóriában), az összes trófeát bezsebelte.

Harry Styles kapcsán már írtunk a Grammy díjátadó gáláról szóló cikkünkben is (ezt itt olvashatod el – A szerk.), hiszen sokak szerint Beyoncé elől vitte el az Év Albuma díjat idén. Ezt a jelölést a Brit Awardson is megkapta, ahogyan magát a díjat is, 3 másik elismeréssel együtt: Harry Stylesé lett az Év Dala, a Legjobb Pop/R&B előadás és az Év Művésze kategóriáért járó díj is. A színpadról való levonulása után Lewis Capaldit pedig megcsókolta.

Sam Smith a világhíressé vált, egyébként méregdrága latex ruhájával verte ki a biztosítékot:

Az eseményen megjelent várandós énekesnők pedig egytől egyig pocakjukat kihangsúlyozó, vagy inkább azt nem takaró ruhakölteményben jelentek meg: Jessie J, Montana Brown és Camille Purcell is.

A lead kép forrása: Facebook.com / Brit Awards