Péter Szabó Szilvi és Nagy Tamás, a NOX frontemberei ma reggel a TV2 Mokka vendégei voltak, ahol a közelgő ARÉNA koncert és a hamarosan megjelenő "Főnix" című album volt a téma. Az énekesek többek között meséltek a készülődés kulisszatitkairól is.
Tegnap Berlinben jelentette be a több, mint 40 éve működő brit zenekar, hogy 2023 tavaszán új albuma jelenik meg, és az egykori billentyűs, Andrew Fletcher halála óta először indulnak világkörüli turnéra, melynek egyik helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna lesz.
Augusztus végén robbant a hír, hogy a világhírű, Grammy-díjas rapper, előadó Budapesten ad koncertet, 16 év után. Mondanunk sem kell, a magas jegyárak ellenére hamar elkezdtek fogyni a jegyek a showra, ha biztosítani szeretnéd a helyedet, csapj le a jegyedre.
13 év csend után ismét nagyszabású, látványában is lenyűgözőnek ígérkező koncertre készül a NOX. Ezúttal november 27-én a Papp László Budapest Sportarénában élvezhetjük a Főnix legendája című előadásukat, sőt hamarosan megjelenik 10. nagylemezük is.
Napra pontosan egy hónap múlva ilyenkor az idén márciusról elhalasztott Sting koncerten bulizhatunk! 2022. október 27-én ugyanis a tizenhétszeres Grammy-díjas zenész fellép 'My Songs' turnéja keretében Budapesten is.
Robbie Williams szólókarrierjének 25. évfordulóját ünnepli, és a napokban meghirdette a XXV koncertturné európai helyszíneit is, köztük Budapestet is, ahol 2023. március 14-én láthatjuk újra színpadon a Budapest Arénában.