Tim Bergling, vagy ahogyan a világ ismerhette, Avicii 2018-ban hunyt el. Szülei azóta létrehoztak a világhírű, egykori DJ emlékére egy fiatalokat segítő alapítványt. Mint mondták, a szerzői jogok eladása kapcsán a döntésüket is ez könnyítette meg, hogy innentől maximálisan az alapítványra tudnak koncentrálni.
Bár az Instagram-bejegyzés mára eltűnt, amely kiváltotta az érdeklődést, ismét rengeteg szem Britney Spearsre szegeződött a világból. Ebben kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, mit élt át abban a 14 évben, amíg családja gyámsága alá helyezték mentális állapota miatt.
59 éves korában elhunyt Artis Leon Ivey Jr, művésznevén Coolio, az 1995-ben megjelent, Grammy-díjas „Gangsta’s Paradise” (Gengszterek paradicsoma) című sláger előadója.
A 2016-ban elhunyt énekes, dalszerző kézzel írt dalszövege az 1972-es Starman című slágeréhez tartozik, amelyen jól láthatóak Bowie javításai és helyesírási hibái is. Ez a dal a Bowienak óriási sikert hozó Ziggy Stardust albumon szerepelt.
Shakira nehéz időket él meg családjával, főként két kisfiával együtt. Ugyanis az általunk is közölt legutóbbi hírek után, miszerint hogyan élik meg futballsztár férjével, Gerard Piquével való válásukat, most már biztossá vált, hogy bíróság előtt kell bizonyítania, hogy nem csalt adót Spanyolországban.
Napra pontosan egy hónap múlva ilyenkor az idén márciusról elhalasztott Sting koncerten bulizhatunk! 2022. október 27-én ugyanis a tizenhétszeres Grammy-díjas zenész fellép 'My Songs' turnéja keretében Budapesten is.
Robbie Williams szólókarrierjének 25. évfordulóját ünnepli, és a napokban meghirdette a XXV koncertturné európai helyszíneit is, köztük Budapestet is, ahol 2023. március 14-én láthatjuk újra színpadon a Budapest Arénában.
Rihannáról az utóbbi időben gyermeke májusi születése óta csak a felszedett kilóival kapcsolatban lehetett híreket olvasni. Most viszont nagyot robbantott, hiszen, ahogyan az NFL hivatalos Tweetjében is látható, Rihanna kapta meg a lehetőséget, hogy soron következő, LVII halftime show-t elvigye a Super Bowl-on.