KMD

KMD

Mariah Carey mint rocksztár?

Mariah Careyről sok minden eszünkbe juthat, kivéve, hogy rocksztárként aposztrofáljuk. Mégis, amiről az énekesnő már többször nyilatkozott, most ismét elhangzott a Rolling Stones podcastjében, miszerint a kilencvenes évek elején más műfajokban is kipróbálta magát, a rock felé is kacsingatott.

A Sugarloaf tagjai is szerepelnek a Nyerő Párosban

Muri Enikő, a Sugarloaf énekesnője, színésznő, korábbi X-faktor 2. helyezett és párja, Tóth Szabi, Fonogram-díjas rockzenész, a Sugarloaf zenekar vezetője és gitárosa egy párt alkotnak. Mint mondják, nem akarták szerelmüket nagy dobra verni, így a nagyobb közönség előtt most vált világossá kapcsolatuk.

Hamarosan láthatjuk Caramel első musicaljét!

2022. december 3-án mutatják be a Mesterkód című romantikus musicalt a Budapest Arénában, amelynek zenéjét és dalszövegeit Molnár Ferenc Caramel írta. A Petőfi-bicentenárium jegyében a musical alatt Petőfi Sándor versei is megszólalnak, az egész darab témája a szerelem köré épült.

Klippremier a The Bieberstől!

A fesztiválszezon végeztével a The Biebers nem tétlenkedik, Puskás Peti zenekara ugyanis 8 hónap után újabb klippel rukkolt elő, 'Nem Lesz Másik' címmel. A klip történetét állítólag a frontember tapasztalatai ihlették.

Zayn Malik: „Nekem végem!” Milliók likeolták

Az egykori, milliók által bálványozott One Direction együttes néhai tagja néhány hete Instagram-oldalán kitett videója mára csaknem 30 millió embert ért el. Még így is, hogy az együttesből 2015-ben Zayn távozott, majd a zenekar 2016-ban feloszlott , és a tagok azóta szóló karrierbe kezdtek.