Vannak nők, akik úgy képesek inspirálni másokat - nemcsak hölgyeket - hogy mindenféle erőltetett manír nélkül egyszerűen utat mutatnak, hogyan is lehet magunkra odafigyelni. Természetesen egy olyan világ - és popsztár, mint JLo így nemcsak a nőket inspirálja, hanem olyan cégeket is, mint az Intimissimi, aki az idén 54 éves dívát választotta most reklámarcként, vagy inkább testként.
Nemrég mi is írtunk az énekes válságba került házasságáról, amelyet állítólag a munkába temetkezve igyekszik átvészelni. A Blikknek adott információk szerint egy közeli ismerősük szerint Király Viktort nagyon megviseli a helyzet.
Szinte nem telik el úgy nap, hogy Shakira Gerard Piquétől való válása, vagy esetleg ebből eredően újonnan megszülető számai kapcsán ne jelenne meg valamilyen hír a sajtóban. Legutóbb a PageSix által szemlézett egyik interjúban ütött meg erős hangvételt, amely megjegyzésnek célpontja volt férje új barátnője lehetett.
A kanadai énekesről több alkalommal is írtunk az elmúlt hónapokban, vagy egészségi állapota és ennek következtében történt turné lemondása miatt, vagy épp magánélete kapcsán. A világhíres, egyben Grammy-díjas pop- és R&B énekes ma ünnepli utolsó húszas évének kezdetét.
Adele tavaly vált el férjétől, gyermeke apjától. Nem sokra rá már megismerkedett kedvesével, akivel immár hivatalosan is jegyben jár. A tavaly február óta tartó találgatások végére tehát pont kerülhet, persze mostantól az a kérdés csak, mikor házasodik össze a tizenhatszoros Grammy-díjas énekesnő a vőlegényével.
G.w.M és Kulcsár Edina már több, mint egy éve alkotnak egy párt. Ahogyan korábban ők is fogalmaztak, ez alatt az idő alatt sokkal több minden történt velük, mint mással akár egy életen keresztül. Mindketten előző kapcsolatukból, ha nem is frissen, de akkor jöttek ki és talán nem is számítottak ekkora boldogságra, mint ami kettejük és egész családjuk között van.
Király Viktor mostanában magánélete miatt került még inkább előtérbe, ugyanis hó eleje óta rebesgetik, hogy válságban lehet a házassága. A Tények Pluszban annyit bevallott az énekes, hogy kapcsolata hullámvölgyben van feleségével, Anitával, de legfőképpen kisfiuk miatt ennél többet nem szeretnének nyilatkozni a témában.
Tegnap 15 évesek lettek Jennifer Lopez és Marc Anthony közös gyermekei, Emme és Maximilian. Bár a sztárpár már jó ideje nem alkot egy párt, egyetértésben, szeretetben nevelik gyermekeiket, miközben mindketten megtalálták már a boldogságot új házasságaikban.