Úgy tűnik, Madonna húzott egy vonalat, amely nem volt nehéz, hiszen első albuma éppen 40 éve jelent meg, 1983-ban. Így ezt az évfordulót megünnepelve, kellően vagány stílusban egy Instagram-posztban jelentette be, hogy amerikai és európai turnéra indul. Illetve a sokat vitatott Insta-profilján is kizárólag ez az üzenet szerepel már.
Molnár Ferenc Caramel háta mögött eseménydús hónapok, évek vannak. Ha csak az elmúlt év végét vesszük, létrejött élete első musicalje, új dalt is kihozott, és ami a legfontosabb: egészséges kisfiúval bővült családja. 2023. február 17-én pedig ismét visszatér a Symbol színpadára.
Az eredetileg 2022. december 26-ára tervezett Akvárium nagykoncertre 2023. március 11-én kerül sor. Az esemény az énekes, dalszerző Pápai Joci egyik legújabb dala, a Barokk köré épül, ez lett az est címe is. A Majkával közös szerzemény egyébként a múlt év végétől kezdve közel 1,5 millió letöltöttséggel bír a YouTuben.
Korábban mi is örömmel adtuk hírül, hogy a Kelemen Kabátban nagykoncerttel tér vissza 2023. február 10-én az Akváriumba, amely egyben a "Józsi" című stúdióalbum lemezbemutató koncertje is.
A még mindig csak alig 21 éves Baukó Attila, művésznevén Azahriah élete első Aréna koncertjét adja 2 hónap múlva, 2023. március 10-én. Az eseményre tegnap az utolsó jegy is elfogyott, teltházzal megy a fiú.
Mi is beszámoltunk már róla, hogy 9 év kihagyás után Michael Bublé ismét ellátogat Budapestre és felejthetetlen koncertélménnyel készül számunkra, ebben biztosak vagyunk.
A több, mint 60 éve aktív és utánozhatatlan Plácido Domingo újabb koncerttel örvendeztet meg minket 2023. március 4-én este, ezúttal az MVM Dome-ban. Vendég fellépők az estén a művész fia, Plácido Domingo Jr., valamint a Virtuózok tehetségkutató győztesei és különdíjasai.
A 2022-es év végén Csepelre költözött és megújult Barba Negra ad helyszínt Ganxsta Döglégy Zolee születésnapi koncertjének, amelyre a regisztrációs jegyek természetesen már elfogytak. Ganxstáék 2 előzenekarral is melegítenek (Action, Molto), majd 21:30-tól kezdődik az "ereszd el a hajamat" a Red Stagen.