Örömmel adjuk hírül, hogy meglett a november 28-án indult Rádió 1 DJ szavazás végeredménye, amelyet DJ Regán Lili nyert! Ezzel tovább erősítve azt a nemzetközi trendet, amelyben a női lemezlovasok egyre inkább az élre törnek. Gratulálunk Lilinek!
2023. március 24-én folytatódik a NOX varázslata, azaz a Főnix legendája. A Főnix turné, mint azt az énekesnő Péter Szabó Szilvia is jelezte, nem lemezbemutató lesz, hanem a most november végi budapesti koncert folytatása. Eddig 10 vidéki helyszínt jelöltek meg, kíváncsian várjuk!
Laskai Lili énekesnő, azaz Lil G nem csinál titkot abból, hogy támogatja, ha egy felnőtt ember otthon rendelkezik valamilyen, a vágyait kielégítő szexuális segédeszközzel. Így történt, hogy most hivatalosan is reklámoz social felületén keresztül egy vibrációs tojást.
A tragikusan korán elhunyt énekesnő emlékét a tiszteletére létrehozott Fábián Juli Emlékalapítványon kívül a Budapest Park is méltóképpen szeretné megőrizni. A létesítmény már régóta azon dolgozik, hogy az előtte lévő közteret a 37 éves korában meghalt énekesnőről nevezzék el, ma ez megvalósult.
A népszerű tévés személyiség, aki Ellen DeGeneres műsorának lemezlovasaként robbant be a köztudatba és vált igazán ismertté, önkezével vetett véget életének. A hírek szerint még a férfi családja sem tudott súlyos mentális problémáiról, felesége és 3 gyermeke gyászolja.
A TV2 produkciója, a Sztárban sztár leszek! idei versenyének 2. helyezettje Kaly Roland (KáeR) volt, akit valóban csak egy hajszál választott el a győzelemmel járó 10 millió forintos fődíjtól. Ugyanakkor rendkívül hálás is az elmúlt 10 hétnek, amely bőven tartogatott számára is kihívást.
Pár napja még az újonnan megjelent karácsonyi dala kapcsán olvashattunk jó híreket Bereczki Zoltánról. Mostanra azonban olyan súlyos gégegyulladással küzd, hogy több koncertjét is kénytelen volt lemondani, muszáj pihentetnie az éneklést.
Abszolút hihetetlen, de Zalatnay Sarolta, aki mindig nyíltan vállalta korát, ma töltötte be 75. életévét, amelyhez ezúton szeretettel gratulálunk és jó egészséget, boldogságot kívánunk neki. 10 éve az örökifjú Cini még naptárfotózáson is részt vett, ugyanakkor legutóbbi sikerei közé a DR BRS által feldolgozott 'Várlak még' sikere tartozik, amely 3 hónap alatt elérte a 2 milliós nézettséget a YouTube-n.
Szőcs Reni a TV2 felfedezettjeként 2016-ban robbant be a köztudatba, akkor nyerte meg a csatorna Star Academy tehetségkutató műsorát. Később a Sztárban sztár című műsorban is szerepelt. Az énekesnő 2020-ban ment férjhez, és vajmi kevés esélyt adtak számára az orvosok, hogy természetes úton várandós lehet. Minden baljós előrejelzésre cáfolt most rá a boldog kismama.
2022. december 26-án 20 órától az Orfeumban ad Király Linda és testvére, Király Viktor exkluzív karácsonyi koncertet. Neked megvan már a jegyed?