A TV2 zenés produkciójának minden részét követtük hétről-hétre, így izgatottan vártuk a Sztárban Sztár 9. évadának utolsó adását, a műsor döntőjét is. A versenyben maradt énekesek kitettek magukért, akár a páros (duett egy énekes partnerrel), akár a páratlannak mondható szóló produkciójukról legyen szó.
A TV2 zenés, szórakoztató műsorának 9. évada elérkezett április 2-án, vasárnap este az elődöntőjéhez, amikor a bennmaradt 5 versenyző 2 körben is megmutathatta szóló produkciók keretein belül, mire képesek, ha énekhangról, de legfőképpen utánzásról van szó.
Alig egy hónapja még arról írtunk, hogy a hazai popzene jelenleg legismertebb szerelmespárja, a TV2 Sztárban sztár műsorának két zsűritagja, Tóth Andi és Marics Peti közös otthonba költöztek, sőt új családtaggal, egy édes kutyussal is gyarapodtak. Ehhez képest villámcsapásként jött a hír, Andi és Peti szakítottak. A szakítás tényét az énekesnő Instagram-storyban, egy videó keretében erősítette meg ma reggel 10 óra körül.
Ahogyan arról egy hete mi is beszámoltunk, a TV2 zenés, szórakoztató műsorából legutóbb két versenyző is távozott. Tegnap szárnyaltak a versenyzők - akik már csak hatan voltak -, egyikük pedig ismét elhagyta a versenyt.
Múlt hét vasárnaptól a TV2 zenés, szórakoztató műsorában az előadók már sokkal inkább tarthatnak a verseny elhagyásától, ugyanis a zsűri és a nézők szavazatai alapján legkevesebb voksot kapó versenyzők közül már egyszerre ketten is távoznak. Így történt, hogy Kamarás Iván és Kiss Ernő Zsolt is végleg elhagyta a Sztárban Sztár színpadát.
Ahogyan a TV2 zenés élő showjában már nem először látunk ilyet, Gubik Petra ismét elállította a lélegzetét nemcsak a zsűrinek és a közönségnek, de biztosak vagyunk benne, hogy a több millió tévénézőnek is. Hiszen Rúzsa Magdit egy az egyben hozta elénk, mintha csak az ő hangján énekelt volna.
Vajon mi kell ahhoz, hogy egy 24 éves lány azt érezze, hogy abban a szakmában, amiben egyedülálló tehetsége van, elég volt, abbahagyja? Az a nagyfokú érzékenység, amely Tóth Andi sajátja sok más művésszel együtt, most ezt a döntést hozatta meg az énekesnővel, feladja az éneklést.
Mi kérünk elnézést a szójátékért, de az idei Szegedi Ifjúsági Napok Rita Ora fellépésével újított be, ezzel elérve, hogy az énekesnő életében először Magyarországon is fellépjen. Kíváncsian várjuk!